„A tanítás minden egyes percét élvezem, és a diákkal való kapcsolatot helyezem az első helyre. Célom, hogy olyan tanácsokat közvetítsek, amelyek élénkítik a hallgató kreativitását, így hatékony technikai megoldásokat kereshetünk, és hegedűink hangján együtt fejezhetjük ki a legkidolgozottabb értelmezéseket, a darab felépítése alapján. „

A sokszoros nemzetközi versenygyőztes 24 éves hegedűművész, Miranda Liu a közönség és a kritikusok elismerését egyaránt kivívta tökéletes (Oberbayerisches Volksblatt) és brilliáns (Salzburger Nachrichten) technikájával, lenyűgöző előadásmódjával. 

Több száz koncertet adott szólistaként, kamarazenészként és koncertmesterként a világ számos országában. Szólistaként fellépett olyen zenekarokkal, mint a Concerto Budapest, a New World Symphony, a Las Vegas Philharmonic, a Rhode Island Philharmonic Orchestra, a Litván Nemzeti Filharmonikusok, a Norddeutsche Philharmonie Rostock, a Philharmonie Salzburg vagy a Román Rádió Szimfonikus Zenekar. Kiemelkedő zenészek, akikkel kamarakoncerteket adott: Borbély László, Zakhar Bron, Klenyán Csaba Irma Kliauzaite, Környei Zsófia, Lakatos György, Szabó Judit, Várjon Dénes, Radovan Vlatkovic. 

Miranda Liu a világ neves koncerttermeinek visszatérő fellépője. A hegedűművésznő eddigi legfontosabb fellépéseinek helyszínei: Carnegie Recital Hall, Verizon Hall, Veterans Memorial Auditorium, New World Center, Croatian Music Institute, Lithuanian National Philharmonic Hall, Radio Society Concert Hall – Bukarest, Liszt Ferenc Zeneakadémia – Budapest, Palacio de Festivales de Cantabria, Wiener Konzerthaus, Mozarteum Salzburg.

Miranda Liu 2007 és 2013 között tanult a salzburgi Mozarteumban, majd summa cum laude alapképzési és mesterképzési diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Perényi Eszter osztályában. Jelenleg az intezmény legfiatalabb doktorandusza. 2016 óta a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar és Magyarország legfiatalabb koncertmestere, 2017 óta a Central European String Quartet alapító-első hegedűse.